Elérhetőség:
+36-1-469-1060
rendeles@quickprint.hu
0

Esküvői idézetek

Jelenleg 807 esküvői idézet található

Itt kereshetsz az idézetek között, ha ismered egy részletét

Kategóriák:

Böngészés az összes idézet között »
Oldalak: << < 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16 > >>

Idézetlista

Csak gondolat az mely fohászban egyesülve némán szól s mi viadalként dúlt lelkemben szelíden csendesülve nyugszik most. Mert szonáta az, ha hangod hallom s koszorúként fonja körbe arcom a fénylõ csnedben két karod ölelése korona testemen, oly gyémánt-ékes mint régmúlt idõk kincsei, s oly szépséges elmeülni benne csak réveteg fogom kezed s míg érzem, hogy enyémre féltõn teszed nincs oly kín, melynek oltárán ne áldoznám magam s leborulva elõtted, könnyezve, mint megtért csókolom mind lépteid nyomát s hálámban angyalok éneke szól e percért. Teérted a mindenséget vállalom csak láthassam, ahogy ívelt selymes válladon a napfény istenek táncát mint járja csillagfényes éjben s ahogy a hold és a nap szenvedélyben egymást váltja fel úgy látom most magam homlokod tengerében, amint mosolyod él s én újra rezdülök. Hogy most mégis balgán, hallgatag ülök szemed varázsló tükrében csupán gyarlóságom rémiszt csak el ne veszítselek!

Megálljatok, kik halkan jártok itt, A fák alatt, ti kedvesek. Kik értitek az erdõ titkait, Rám nézzetek. Párommal én az erdõ ünnepén, Szentséges édes alkonyon, Csendben, harmatban, lilán és üdén Harangozom.

A Nap kihûl, a Föld kiszárad, az ég üres lesz nélküled, és én senki vagyok, ha te nem vagy velem. Annyira szeretlek!

Szerelem, ha egyik a másikát repülni hagyja, de ha lezuhan, fél szárnyát kölcsönadja.

hogyne szeretném hát ami csak vagy, s mind, ami láthatatlan, ami a külsõ lét mögött van és már isteni rejtelem?

Felhõ az arca, s a szava szél, mely lelkem fellegeit kergeti, kergeti napba-árnyba s bennem zúg parttalan.

Kezünkben a szerelem édessége csókolózik, mikor ujjaink véletlenül összeölelkeznek.

S köszöntem a véletleneknek, istennek és minden csodának, hogy kitaláltak, megcsináltak, s valahogy elhoztak nekem, csak neked nem tudtam sosem megköszönni. Szerelmedet.

Mert minden nõ te vagy; s e vén fickó, akit megsokszoroztál, téged szeret csak Benne, s most már benned minden szerelem: Én!

Nem érdekel, mi lesz, mi volt, lelkünk egy pillanat, égünk s minden tüzet kiolt már-már egyetlen mozdulat.

Hinni a szépet, lehetetlent, hogy egyszer valóra válik. Hinni a vágyban, akaratunkban. Ha kell, hát bízni halálig.

Karod fonja nyakam köré a szél, a napban csókod messzi tüze él, közelebb vagy hozzám mindenkinél.

Kétszer-egy sors az isten elõtt, szövetség nem lehet se más se különb: hogy én mi vagyok, nem tudom, csak azt, hogy benned bizhatom, bármennyit sírtál, hadakoztál, jönne új vihar, rámhajolnál, magad ellen is átkarolnál.

Minden percedet csókolom, nem múlik ízed az ajkamon, csókolom a földet, ahol jársz, csókolom a percet, mikor vársz, messzirõl kutatlak, kereslek, szeretlek, szeretlek, szeretlek.

Elkapom az arcod és a pillanat szeszélyét, minden mozdulatodat, mint mély eget a mély tenger szíve, befogadlak, mint senki sohase, hívlak, jössz, eldobsz, és várlak megint, és szeretlek a parancsod szerint, sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok, Néma barátod, rabszolgád vagyok, alázatos és bizalmas barát, aki nem kér semmit, csak néz s imád, és nem akar lenni, csak általad, csak az árnyéka annak, ami vagy.

Sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok, néma barátod, rabszolgád vagyok, alázatos és bizalmas barát, aki nem kér semmit, csak néz és imád, és nem akar lenni csak általad, csak az árnyéka annak, ami vagy.

Hogy rettenetes, elhiszem de így igaz. Ha szeretsz, életed legyen öngyilkosság, vagy majdnem az. Mit bánom én, hogy a modenek vagy a törvény mit követelnek; bent maga ura, aki rab volt odakint, és nem tudok örülni, csak a magam törvénye szerint. Nem vagy enyém, míg magadé vagy: még nem szeretsz. Míg cserébe a magadénak szeretnél, teher is lehetsz. Alku, ha szent is, alku; nékem más kell már: Semmiért Egészen! Két önzés titkos párbaja minden egyéb; én többet kérek: azt, hogy a sorsomnak alkatrésze légy. Félek mindenkitõl, beteg S fáradt vagyok; kívánlak így is, meglehet, de a hitem rég elhagyott. Hogy minden irtózó gyanakvást elcsitíthass, már nem tudok mást: Mutasd meg a teljes alázat és áldozat örömét és hogy a világnak kedvemért ellentéte vagy. Mert míg kell csak egy árva perc, külön, neked, míg magadra gondolni mersz, míg sajnálod az életed, míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan halott és akarattalan: addig nem vagy a többieknél se jobb, se több, addig idegen is lehetnél, addig énhozzám nincs közöd. Kit törvény véd, felebarátnak még jó lehet; törvényen kívül, mint az állat, olyan légy, hogy szeresselek. Mint lámpa, ha lecsavarom, ne élj, mikor nem akarom; ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan börtönt ne lásd; és én majd elvégzem magamban, hogy zsarnokságom megbocsásd.

Viselj rám egy kicsit gondot! Ne ügyeld azt, amit mondok, de ha elszakad az ingem, foltozgasd meg, szeress engem! Hogyha volnék nyughatatlan, takarjon be puha paplan, vesd meg ágyam, s észrevétlen simogass meg a sötétben. Jutalmad tán semmi lészen, csak én leszek, de egészen, fejtõl lábig, szívtõl szájig, minden birtokoddá válik.

Esküdjék meg ön, hogy szerelme most szent és tiszta minden egyéb érdektõl, s hogy hiszi, miként életével egyhatárú szerelme. Akkor, ha ezt megteszi ön, akkor nincs akadály, nincs gát, mely öntõl elszakíthasson, akkor jobban nem szerethetem ugyan, mint most, mert ez lehetetlen, de imádni fogom és boldogítani önt lelkem egész hatalmával és szenvedélyével

... ha mindketten így érezünk, magunk iránti kötelességnek tartom egymásban keresni föl jövendõnk boldogságának alapját, de nem csak azon boldogságét, mely talán addig tart, míg a szerelem elsõ mámora, hanem egy teljes életboldogságot...

Eddig csak álmodtuk, terveztünk még, most valóra válhat minden ami szép. Az élet, a munka tárt karokkal vár, s hogy szép lesz-e, csak rajtunk áll.

Belsõ zsebedbe bújva lehetne élni szépen dobogós boldogságban halálig szívverésben.

A lehetetlent is szabad lesz remélni! Meglátod, hogy milyen érdekes lesz élni.

Mint szomjazónak a pohár víz, Úgy kell mindig egy kis melegség. Hisz arra született az ember, Hogy szeressen, és hogy szeressék.

Várlak, mert tudom: visszajössz; visszajössz, mert tudod, hogy várlak. Tökéletes kör: te meg én és tökéletes logika. A tükör is csak akkor él, ha van kit tükröznie. egymás tetteinek oka vagyunk, oka és célja - te tudod, Athéné óvjon, Óvd magad.

S mint a bonyolult óramû, ha elvesz egy alkatrésze, s tik-takja kihagy, olyan lennek nélküled, s csak akkor, csak akkor tudnám igazan ki vagy.

Lásd meg kegyes atyánk mi házasságunkat, lelki testi jókkal víg társaságunkat, adj kedved szerint nékünk magzatokat, nagy szép engedelmes fiakat, leányokat.

Boldogság, te kedves lány, megleptél egy szép estén. kedvesem hozzám hajolt, édes volt ajkán a csók! Édesebb ajkán a szó, s tudtam, élni miért jó! Míg két szemének fényébe merültem, mindazt, mi tegnap volt, feledtem. Jó lenne szüntelen csüngeni ajkán, szaván, szemén, szeretni, s nem lenne más, csak Õ meg Én!

Buddha azt mondja: szerelmesedben én rejtõzök, Hiába keresed mosolyán, csípõjében, nem õ a titka a rózsa üdvösség-leheletének: szeress, szeressél amíg élsz, szeretlek, szeretlek amíg élek.

Szerelem! kiáltok: te vagy a Buddha s én a te öledbe veszek, félõ utasa a meg nem maradásnak, éjnek: szeress, szeressél, amíg élsz, szeretlek, szeretlek, amíg élek.

Ha lehetne mégjobban szeretni, Én még jobban szertnélek, Ha lehetne még többet tenni, Én még többet tennék érted. Ha lehetne virággá válni, Illatommal elbódítanám a lelkedet. Ha lehetne álomszárnyon szállni, Én mindig ott lennék veled. Ha lehetne kérni a sorstól, Én a legjobbat kérném neked. Ha szerelmem védelem volna, Sosem árthatnának neked. Ha lehetne még többet adni, Én mindenem odaadnám neked, Ha lehetne örökké élni, Én örökké élni, Én örökké élnék veled.

Fény vagy te is, lobogj hát, melegts, égess, hinned kell, hogy a világ teveled is ékes.

Igézve álltam soká, csöndesen, És percek mentek, ezredévek jöttek - Egyszer csak megfogtad a kezem, S alélt pilláim lassan felveto¿dtek, És éreztem: szívembe visszatér, És zuhogó, mély zenével ered meg, Mint zsibbadt erek útjain a vér, A földi érzés: mennyire szeretlek.

Elõre, föl, miénk az élet, a széles földnek kerekén szemünkben csillog az ígéret és bennünk ring a jó remény!

És valaki megint csodát tudott mûvelni bennem. És van, újra van világ. És van benne hová lennem.

A világ arra mosolyog, aki mosolyog a világra!

Még alig emelkedõ gondolatnak vagyunk mi egy-egy szárnya. Lehullna ez az égre szálló madár, ha a két szárny elválna. Két szárny vagyunk, de fenn a fellegekben nem szállhatunk, csak mind a ketten Szívverésnyire pontos együtemben. Szállj hát velem egy rezdülésû szárnycsapással. Hullongó tollak voltunk egyedül, szárnyak lettünk egymással.

A lombos idõ gallyai homlokomba verõdnek, lehajlanak az ágak, és minden napnak Te vagy a gyümölcse.

Elmúlt, mint száz más pillanat, s tudtuk mégis, hogy múlhatatlan, mert szívek õrzik nem szavak.

Nem attól vagy SZÉP, Hogy mindenki annak tart: Hanem, mert SZERET Valaki s az Õ szeme Jobbára csalhatatlan.

Most tavirózsa, De holnap szirom leszel. Így visz a víz majd Talán otthonomba el S ott ismét virág leszel.

Nem szeret, szeret, Nem szeret, szeret.. ez itt Remény szirma lett.

Óvatos csók, mit imént kaptál: Pillanat, melyben ott maradtál; Kép - máskor tán észre sem vennéd - Gondolat, melytõl bölcsebb lettél. Ott van a gyümölcsben, korhadt fában, Virágzáskor a virágban, Jelen van ódon templomokban, Meleget gyújt az otthonodban, Tükröt nyújt fényben, magányban S elmúláskor a halálban.

Szerelemhárfa - - érintésre pendült meg Szívem húrja is.

Szerelmes vagyok... Õ tán sejti, Te érzed, Én meg csak tudom.

Szívárvány lelked Még kiismerhetetlen. Oly sokszínû vagy.

Szívem, mint faág Sok nyíló reményvirág Most mind rajta csüng.

Te vagy, akire A szívem palettája Rászínezõdött.

Tenyered - földem. Lelkem ott kivirágzott, Illata behint.

Több vagy, mint ének: Nem múló csalogányszót Hallgat a szívem.

Oldalak: << < 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16 > >>
Az oldal tetejére
Megosztás a Google Plus-on Megosztások