Esküvői idézetek

Meggyõzõdésem, hogy az a házasság, amelyben nemcsak a tisztelet, hanem a szenvedély is érvényesül, maga a tökéletes, földi boldogság, csak sok törõdés kell az életben tartásához.

Vigaszra leltem a karodban, bátorságra gyengeségemben, reményre kétségbeesésemben, és nevetésre, szeretetre.

Szereteted világot teremt a világban. Menedéket. Helyet, amelyet otthonunknak hívunk.

Te vagy a kedvesség, a türelem, a szeretet. Te vagy a nevetés, a bátorság, a remény. Te vagy az életem.

Napról napra egyre jobban ismerlek. Napról napra egyre jobban szeretlek.

A szerelem jórészt illúzió - két szív álommá változtatja a valóságot. A szerelem azonban maga a valóság, amelyben elfogadjuk, dédelgetjük és élvezzük azokat az egyéni tulajdonságokat, amelyek a férfit és a nõt azzá teszik, akik.

Szeretek élni. Mert veled lehetek. Te vagy a gyökere mindannak, amit csinálok, ami vagyok. Életem nyugalmas középpontja.

Milyen jól megvagyunk együtt, védve a világtól, kölcsönös bizalomban, szeretetben és barátságban.

A szerelem az egyetlen, mely kordában tarthatja a sötétséget.

Egy boldog pár egymásnak szóló mosolyát senki más nem értheti rajtuk kívül.

Az üveg megfakul, mint oly sok emlék fénye. De e napok gyémántos szikrái örökre csillámlanak.

A szerelem arra hív, hogy lépjünk ki a semmibe - megtart minket úgyis.

A mai nap az álmok napja. A selyemé és a szalagoké. A virágoké és gyertyáké. A zenéé. A nevetésé. Mindez együtt teszi különlegessé ezt a napot számotokra - amikor új kalandok kezdõdnek az életben.

A házasság csak a kezdet volt. Szeretetünk szorosan összesinuló szálaiból egymással megosztott életünk szõnyege szövõdik.

Bebizonyítottad nekem, hogy nincs a miénknél értékesebb és teljesebb szerelem, amit ember csak adhat a másiknak. Olyan hálás és büszke vagyok, hogy te koronáztad meg az életem.

Ó., lírai szerelem, te félig angyal, félig madár, mégis magasztos csoda és vad vágyakozás.

Az aranybánya minden csodáját s kincsét egyetlen ékkõ szikrázó szívében, Egyetlen igazgyöngy izzó magvában a tenger minden mélyét és csillámát, Tavaszt és virágzást, enyhet és fényt... A legragyogóbb igazságot, a világegyetem legtisztább reményét, mind, mind egyetlen leány csókja adta nékem.

Óh, édes szerelem, félig angyal, és félig madár, és minõ csoda, és minõ vágy!

Mily kopár és sivár és silány volt minden - ám aztán mily édes lett veled!

Az ember mindig boldog amellett, akit szeret.

S ha volnék minden föld ura az ég alatt, az ég alatt: koronám legszebb ékköve volnál magad, volnál magad!

Szép június piros, piros rózsája, szerelem tiszta dallam, mit hallok én szívemben szüntelen. Szerelmem mélyebb nem lehet, s te szép vagy, mint a nap; szeretlek, míg az óceán vize ki nem apad.

Hû tündér, tied vagyok: tied, szép virágom, vérem minden üteme, minden kósza álmom.

Aki nem szeret, hol él? Éjek éjjelében. A szerelem nyári nap tükörsima égen.

Üde, mint kora-májusi hajnalfény, szebb, mint a napeste a sarjú füvén, víg s egyszerû, mint bari zsenge gyepen, s mint szemnek a fény, csuda-drága nekem.

Ég veled, te szép, te legszebb! Ég veled, te vég, te kezdet! Béke, vágy, kincs, öröm, érdem, minden áldás elkísérjen! Még egy csók - és soha többé! Isten áldjon minörökké! Szívbõl csordult könny sebez meg, örök vágyban eljegyezlek!

Volna enyém hegy-völgy, világ és minden kertek, paloták: megtudná minden földlakó, hogyan szeretlek, lányka, ó.

Halkan megyünk, beszélgetünk s csak holdunk lát, a fényes, derekadon erõs karom s vallom: szeretlek, édes! A rózsatõ, ha jõ esõ, a gazdaszem kalásznak úgy nem örük s nem lelkesül, mint én, drágám, ha látlak!

Ki téged egyszer láthatott, fösvény aranyra mit sem ád. Vihar szelét, dühét, fagyát kiállom én, akármi zord, csak elnyerhetném õt magát...

Volna köröttem zord vadon, sötét, veszett, sötét, veszett: mennyország volna nékem az együtt veled, együtt veled! S ha volnék minden föld ura az ég alatt, az ég alatt: koronám legszebb ékköve volnál magad, volnál magad!

Boldogok nem lehetünk, amíg nincsen nejünk, aki annyi békét, nyugalmat ad, akár a bódító balzsam.

Csak a szerelem képes lényegileg egybefoglalni két embert, mert legmélyebb érzéseiket és gondolataikat egyedül ez vonja oly harmóniába, mely egyesíti õket.

Csak a szerelem képes úgy összekovácsolni két embert, hogy eggyé váljanak, mert az köti össze õket egymással, ami a legmélyebb benük.

A szerelem és a mûvészet összeláncolt világok - összeláncoltak, hiszen a szerelem mûvészet nélkül puszta vágyakozás marad, és a Mûvészet sem nyújt élvezetet, ha nem a szeretet oldaláról közelítik meg. [...] Senki sem lehet biztos benne, hogy a mûvészet valamennyi lehetõségét felfedeztük-e már, vagy hogy van-e bármiféle értelme az emberi elmétõl elvonatkoztatva. És ez ugyanígy igaz a szerelemre is.

A homokdûnék a széllel változnak, de a sivatag ugyanaz marad. Így lesz ez a mi szerelmünkkel is.

A boldog házasságaz élet legszebb ajándéka. Az évek során egyenként épülnek bele a téglák, és a gyengédség meg a bosszúság pillanatai egyaránt összetartják õket.

Eladtam magam Neki, S Õt kaptam ár gyanánt. Az ünnepélyes szerzõdés Megköttetett tehát.

Szétválunk egyre-másra - Idõszak ez csak itt. Az örök élet majd erõs Kötéssel egyesít.

A férfi és a nõ két ládika, amelyek az egymást nyitó kulcsokat rejtik.

A vágy titka: bár szívünk messzi megy, Õ mégis ittmarad, nem vész elvesztve sem; Szívet cserélni nékünk túl szerény - Eggyé kell válnunk, így lehessek én A Mindened s te az Enyém.

S így zeng minden: Ti, kiket szeretet Tett egymás remetéivé; Kiknek békéjét harag elnyelé, Akik egész földünket szemetek Tükrébe öltétek bele, (És egymással tele Mindent megláttatok vele), A Világot: kérjétek az eget, Óvja szerelmetek!

A szerelem mindig ugyanaz, nem ismer se évszakot, se éghajlatot, se órát, napot vagy hónapot, melyeket az idõ elfoszlatott.

Hogy élhettünk, te meg én, mielõtt Szerettük egymást?

Így volt s mindez az öröm árnya csak, Ha szépet láttam, téged láttalak, Minden szépségbe beleálmodtalak.

S most jó reggelt, felébredt lelkeink, kik egymást még félénken nézitek; és mindenben szerelmetek kering, s egy kis zugból a bárhol-t érzitek. Felfedezõ új földet látogat, más térképen néz új világokat - világod én vagyok, s világom már te vagy.

Oly sok szépet ígértünk egymásnak forrón lángol szerelmünk tüze, ha mindig ily szép lenne az élet tán nem is lenne szükség esküre. Legyen bármily hosszú is az élet, sírig tartó boldogságot ad, bátran nézhetsz az emberek szemébe, mindaddig, míg betartod szavad.

Mi lehet csodálatosabb érzés két lélek számára, mint hogy kötelékük egy életre szól?

Szeressük egymást mind jobban, míg életünk tart, és tegyük egymást egyre boldogabbá évrõl-évre.

Ereszkedjék alá a nap, És kezdõdjék az éjjel; A hold keljen föl hallgatag, Vízbõl felrezgõ fénnyel. Az ösvényt szórják be csodás Szikrák a halk berekben, S míg szirmokkal esõz a hárs, Álljunk alatta ketten.

Hogy újra jó legyek, derék, Mert eltölt tiszta lényed, Miként ha tóba néz az ég S betölti lent a mélyet. A lelkem járja át a fény, Hûs fényednek varázsa, Örök nyugalmat önts az én Vágy dúlta éjszakámba. S maradj fölötte, légy velem S tedd, hogy ne kelljen fájnom És légy az elsõ szerelmem És az utolsó álmom.