Esküvői idézetek

Minden dicsõségnél, minden tehetségnél többet ér: szeretni. Nem az, hogy az embert szeretik, hanem az, hogy az ember szerethet!

Ne csügedj, hiszen ifjú vagy! Minden elérhetõ. Ha van benned bátorság, Remény és szeretni erõ!

Kezedben életed kulcsa nézz szét, s amit látsz, az mind benned van.

Minden nap elmúlik valami, amiért az ember szomorkodik. De mindig születnek új dolgok, amiért érdemes élni.

Te azért születtél, hogy szeressenek, Én azért születtem, hogy Téged szeresselek. S csak annyit ér az életem, Amennyi boldogságot adsz Te nekem. Azt adom, mi legnagyobb: a szívemet, Mely útra kelt és felkutatta tiedet, Rejts el, õrizz, éltess engem kedvesem Én veled leszek, Te leszel a mindenem.

Hadd nézzem édes arcodat, a szigorút, a régi - drágát, az elviharzott ifjúság: a nagystílû angyal tanyáját, a cigány-élettõl gyötört a marakodástól árvát, hadd nézzem újból arcodat a szigorút, a régi drágát.

Kiállítani szeretném, s nem lehet, Még súgni se szabad a nevedet, Még gondolni se, - jaj, elárulom, Pedig belül csak azt visszhangozom, A hangos titkot, mely életemet Úgy édesíti, édes nevedet: Nevedet, édes a pár szótagot, Mely tündéri burkoddá változott, Röpítõ közegeddé, nevedet, Mely körém gyújtja az emlékedet, Fûszerként csendít a nappalon át, S beillatosítja az éjszakát S úgy tapad a számba, tüdõmbe, hogy Már majdnem te vagy, amit beszívok, Bár majdnem te: minden lélegzetem Veled itat és zsongat édesen: Édes neved betölti szívemet, S csak titka, te vagy nála édesebb.

Áldott a nap, a hó, az év s az évnek ama szaka, órája, perce s egyben a szép ország is, melyben rabja lettem két szép szeme bûvös tekintetének. Áldottak az elsõ gondok s remények, melyeknek árán elszerelmesedtem, s az íj s a nyíl, melytõl sebet szereztem, s a sebek is, melyek szívemben égnek.

Mint egy virág olyan vagy, oly tiszta, szép, szelíd. Elnézlek, és szívemhez a bánat közelít. Kezem véd könyörögve, meghallgat tán az ég: ilyen maradj örökre, ily kedves, tiszta, szép.

Miért szeretlek magam sem tudom, De vágyom rád, valami vonz hozzád nagyon. Szeretem nézni a szemedet melyben látom a vágyat, Szeretem megsimogatni az orcádat. Szeretem fogni a kezedet, mely gyengéden simogat, Érezni az ajkad, a bõröd, a hajad. Szeretem hallani a hangodat, szeretem látni a mosolyodat, Szeretem ha megosztod velem gondjaidat. Szeretek mindent, de mindent veled. Szeretem mikor Veled elbeszélgetek. És szeretem, hogy szeretsz, szeretem a vágyad, A nap minden percében sóvárgom utánad.

Alszom, s szívem virraszt, mindig tehozzád vágyom, S mellém varázsol egy aranyló szárnyú álom. A szívem a szíveden. Kezemmel reszketeg érintem bõrödet, feszes lesz és remeg. S egy indulat riaszt, az álomképi béke széthull, és zaklatott rossz ébredés a vége; Magamban fekszem itt, felgyúlva azt hivém, szép szádat csókolom, s párnát csókoltam én; és álmomban karom ölelni vágyva tested, a párna pelyheit ölelte csak helyetted.

Az élet kanyargós útvesztõin a szülõi kéz vezetett. S mikor én ezt elengedtem Megfogtam a tiedet. Mert úgy az élet mindig szomorú és hideg, Ha örömödet, bánatodat elmondani nincs kinek. Ezért soha ne hagyj el, Mindig a szíveddel vezess. És ehhez a legfontosabb, Hogy mindig nagyon szeress.

Feladok érted mindent, Leszel cserébe Te a mindenem?

Fenn a fán és a fáról leesve 4kézláb a diót keresve Almalopás és menekülés közben Lihegve, röhögve, kéz a kézben Jó veled Színházban, templomban, moziban, boltban, Az utcákon és a kék alagútban, Taxiban, biciklin, mezítláb porban, Izzadva, fázva, jóban-rosszban Jó veled Ezt én mondom, akinek elhiheted, Aki tudja, hogy milyen volt nélküled A folyóparton, térdig a vízben, A víz alatt vagy a víz fölött éppen, A híd alatt, mikor szegények leszünk, A pálmák alatt, mikor gazdagok leszünk, Jó veled Ezt én mondom, akinek elhiheted, Aki tudja, hogy milyen volt nélküled Mert a szerelmem voltál, a szerelmem vagy, A szerelmem leszel, és szeretve, szeretve vagy Munka elõtt és munka helyett, Mikor reggel az ágyban kávéhoz tejet, Gömbölyödve és félig kinyúlva, Évek óta és évek múlva, Jó veled Csõbe húzva, esõben, hóban, Sírva vigadva, nyakig a bajban, Álmodozva, úgy lassan szépen, Akkor is, ha nem szeretsz éppen, Jó veled

Kezem feléd nyújtom, szívem neked adom, Melyet soha vissza nem kérek, Szeress egy életen át úgy, mint ahogy én téged, Akkor is, ha megöregszünk, és Akkor is, ha már nem élek.

Jobban szeretlek , mint ahogy tegnap szerettelek , de kevésbé mint holnap foglak szeretni.”

Kellene ma éjjel egy kis haccáré-haccaccáré, hadd legyen a szám a szádé, Óh Tádé, miért vagy málé, kilesi a vén hold ingyen, csipkés kis hálóingem, ha valaki pajkosan tekint rám az a végén a Mennyben jár.

Szívem ezt a percet nagyon régen várja, Amelyben Te leszel az életem párja. Oly boldogan gondol szívem a jövõre, Mikor elmondhatom: Enyém vagy örökre.

Leejtett szemüveg szilánkjában Novembert ölelõ félhomályban Égre mutató kiszáradt ágban Szavakat rejtõ némaságban Gazdátlan kutyák tekintetében Síró ablakot ringató szélben Könyvembe préselt naplementében Biciklin bolyongó csengetésben Ahogy az idõn átrohantam Elkísértél ezer alakban Amikor majdnem magam maradtam Visszatértél ezer alakban Behunyt szememen átsütõ napban Virrasztó csendet vigyázó falban Egymásba fonódó félszavakban Titokban intõ kézmozdulatban Amikor majdnem, majdnem feladtam Velem voltál ezer alakban A reményt már-már veszni hagytam S megtaláltalak önmagamban

see who we are see who we can become...

Szél vagy zápor talán, vagy egyszerûen az, hogy létezel mozdítja meg itt és most a világot.

1-bõl ide lõttél a szívem közepébe 1-bõl hozzám jöttél senki nem is kérte

Ha férfiként járod a világot, iránytût és térképet félretéve, határt és utakat nem vigyázva, akkor csak egy dolog irányíthat, hogy oda érkezz, ahova indultál. Egy csillag. És amikor kiválasztod és követni kezded, gondolnod sem kell rá, felemelkedik lehorgasztott fejed.

Tiéd volt a szív tavaszán nyílott elsõ érzelem, Az utolsó dobbanás is a Tiéd lesz kedvesem. Te azért születtél, hogy szeressenek, Én azért, hogy Téged szeresselek, És csak annyit ér az életem, Amennyi boldogságot E adsz énnekem.

Légy hát óvatos, Édes, amilyen Én vagyok, nem magamért, de teérted, Úgy hordva szíved, ahogy dajka sem Félti kicsinyét, kit annyi baj érhet.

A szeretet mindent eltûr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szûnik meg soha.

Nincs szebb tartalma életünknek, Mint megszépíteni azok életét, Akiket szeretünk. Most valóság lesz minden édes remény Mely ott él szívünk rejtekén Az élet és a szerelem tárt karokkal vár, S hogy szép lesz-e csak rajtunk áll.

Veled mindenkinél büszkébb vagyok . Csak egyben koldus : mindent elvehetsz , s ezzel a legkoldusabbá tehetsz.

Megérteni egymást örömben, szenvedésben, segíteni ha csak egy szóval, egy gondolattal is, nagyobb mûvészet, mint végig barangolni a világot, gazdagnak lenni és szórni a pénzt. Mert lelkeink kincse talán a legnagyobb ajándék és legszebb öröm, amit egymásnak adhatunk, s amiért nem tudjuk elégszer mondani, hogy...KÖSZÖNÖM.” “A tengerpartot járó kisgyerek mindig talál a kavicsok közt egyre, mely mindöröktõl fogva az övé, és soha senki másé, nem is lenne.

Szerelemünk táplálja a tüzet, Lángjai korbácsolják az eget, Fénye dacol a messzeséggel, A tomboló vihar sem olthatja el!

A hirtelen támadt szerelem, amely házasságot indít, igazgyöngy, gyémánt, drágakõ, melyet a legnagyobb mûvész csiszolt, kincs, amelyet a szív legmélyén kell elrejteni.

A házasság olyan valami, mint amikor az ember használati utasítás nélkül kezd el legóból építkezni.

Aki férjet vagy feleséget választ magának, elhagyja apját, anyját, és követi azt.

Szerelmem vagy, neked én adok nevet És ez a varázslat köröttünk lebeg. Bánatot, sebet; mindent levedlek Ha megölsz is érte én akkor is szeretlek...

A szerelembe - mondják - belehal, aki él. De úgy kell a boldogság, mint egy falat kenyér.

Arra születtem, hogy megszeressenek, S megszeressem én is azt, akit lehet. Arra születtem, hogy boldog is legyek, S tovább adjam egyszer az életemet.

A szellem szépsége csodálatot, a léleké tiszteletet, a testé pedig szerelmet ébreszt. A tisztelet és a csodálat mértékletes; csak a szerelem szertelen.

Az élet remény, küzdelem, bukás, Sírig tartó vágy, versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet. Tudom, ez az élet! Az élet rögös útján nekünk találkozni kellett, hogy hitben, szeretetben éljünk mi egymás mellett. Fogd meg hát kezemet, és én Veled megyek, reád bízom magam, mert nagyon szeretlek. Megfogom kezedet és megígérem Neked, hogy az élet rögös útján végig elkísérlek. Boldogok leszünk, hiszen én is szeretlek, amíg szívem dobogni fog, hozzád mindig hû leszek.

Tudnál-e engem új világra hozni, iparkodván szerelmes türelmemmel, hogy legyen erõm ismét adakozni s eltölteni a gonoszt félelemmel?

Eljegyeztelek nehéz szerelemmel Téged, ki hû vagy és halk mint az ég, S felesküszöm szelíd, szép kezedre, hogy el ne hagyjalak, amíg csak élsz!

Kit törvény véd, felebarátnak még jó lehet; törvényen kívül, mint az állat, olyan légy, hogy szeresselek. Mint lámpa, ha lecsavarom, ne élj, mikor nem akarom; ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan börtön ne lásd; és én majd elvégzem magamban, hogy zsarnokságom megbocsásd.

Meghajtom magamat szerelmes szívedhez, Lehajtom fejem szerény életedhez, Életem öröme vígságod legyen, S bánatunk és fájdalmunk is közös legyen.

Mire megszûljük egymást magunknak kihordunk annyi kínt, kívül - belül, hogy elszakadni egyikünk se tudhat többé a másiktól: feltétlenül. Valljuk egymást, mint gyermekét az anyja. - S akkor, ha majd fájdalmak súlya nyom fele bánatod én veszem magamra és bûneid felét is vállalom.

Legyen bármily hosszú is az élet, Sírig tartó boldogságot ad, Bátran nézhetsz az emberek szemébe, Mindaddig, míg betartod szavad.

Valóra válik a régi álom, Te leszel a hûséges párom. Mond igent és tedd rá életed, A szavad szent, amíg a sír eltemet.

S ha ígérném, hogy ma odamegyek? - Számolni kezdeném a perceket. Örülnél? Hogy örülnél? Mennyire? - Ha szeretsz, szíved megszakad bele. S ha mégse lehet, ha nem leszek ott? Képzeld: máris zörgetem bokrodat! - Nem mozdulok, el ne riasszalak!

Házasodj meg, meg fogod bánni; ne házasodj meg, ezt is meg fogod bánni; házasodj vagy ne házasodj, mindkettõt meg fogod bánni; vagy megházasodsz, vagy nem, mindkettõt megbánod.

A szerelem a lélek selyme, a szív bársonyvirága, melynek magvát minden szívben elültette a teremtés, de amely csak minden ezredik szívében érik meg igazán pompázó virággá.

A szerelem olyan bûn, amelyben nem lehetünk meg cinkostárs nélkül.

Van aki könnyen eléri azt akit szeret, van aki sír szenved, míg az övé lehet. Van aki könnyen bír feledni, van aki meghal, mert nagyon tud szeretni!